Sose fájt, hogy nem vagy
mindig mellettem,
s hogy miért vagy távol,
nem kérdeztem.
De az fájt, hogy nem félsz,
hogy elveszthetsz,
s a holnapunkról
te mást képzelsz.
És fájt, hogy kérted,
hogy más legyek,
mert csak úgy kellek
igazán neked.
De most újból fénylik,
mit te nem láttál.
S mi por volt nálad,
itt kincs lett már.

Mindaz, amit nem szerettél bennem, másvalaki álmát hozta el. S mindaz, amit nem kívántál tőlem, másnak adom, szívvel-lélekkel.
Mindaz, amit nem szerettél bennem, másvalaki álmát hozta el. S mindaz amit tőled százszor kértem, megteszi ő, szívvel-lélekkel, míg csak kell.

Sose láttam rajtad,
hogy boldog vagy,
de nyomot mindez
csak bennem hagy.
Rég nem is vártál,
s én elhittem,
hogy nem is fog már tán senki sem.

:
Mindaz, amit nem szerettél bennem, másvalaki álmát hozta el. S mindaz, amit nem kívántál tőlem, másnak adom, szívvel-lélekkel.
Mindaz, amit nem szerettél bennem, másvalaki álmát hozta el. S mindaz, amit tőled százszor kértem, megteszi ő, szívvel-lélekkel, míg csak kell.


Mindaz, amit nem szerettél bennem, másvalaki álmát hozta el. S mindaz, amit tőled százszor kértem, megteszi ő, szívvel-lélekkel.
Mindaz, amit nem szerettél bennem, másvalaki álmát hozta el. S mindaz amit nem kívántál tőlem, másnak adom, szívvel-lélekkel.
Mindaz, amit nem szerettél bennem, másvalaki álmát hozta el.
S mindaz, amit tőled százszor kértem, megteszi ő szívvel-lélekkel, míg csak kell.

Engedj el csendesen

Késő őszi délután
Viharos az óceán
Lehet, hogy ez égi jel
Azt mondja búcsúzni kell
Elmúltak a szép napok
Nincsenek már válaszok
Nem tart vissza már a múlt
Mert vár rá egy másik, ismeretlen út!

 Engedj el most csendesen!
Ne akard, hogy jobb legyen
Nincs mi már, visszatart
Te se állítsd meg a vihart
Engedj el most kedvesem
Ég veled és ég velem
Ennyi volt,
Nekem mennem kell vár egy másik hely!

Maradnék, de nem lehet
Megsúgták az Istenek
A pillanat most véget ért
A holnap már mást ígér
Hív az út, hát elmegyek
De itt hagyom a lelkemet
És bárhol leszek tudom jól,
Hogy minden dal értünk szól.

Engedj el most csendesen!
Ne akard, hogy jobb legyen
Nincs mi már, visszatart
Te se állítsd meg a vihart!
Engedj el most kedvesem
Ég veled és ég velem
Ennyi volt,
Nekem mennem kell vár egy másik hely!

Szabad vagy mint bárki más
Mindig lesz majd folytatás
A szívedre hallgass és úgy élj, hogy csak egyszer élsz

 Engedj el most csendesen!
Ne akard, hogy jobb legyen
Nincs mi már, visszatart
Te se állítsd meg a vihart
Engedj el most kedvesem
Ég veled és ég velem
Ennyi volt,
Nekem mennem kell vár egy másik hely!

Beforratlan sebek

Refr.:

Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.
Tudom már elmúlt vége a szépnek,
Szépen lassan eltűnnek a képek,
Sebeim maradnak, nyitva a világnak,
Példát mutatva, gátat szabva a hibáknak

2.
Könnycsepp fut az arcomon mikor az ágyam mellé térdelek,
Uram miért nem értelek? Mond, meg miért nem mondod azt hogy ég veled?
Őszintén remélem, tévedek, de rám tekintetedet nem veted,
Csak a fájdalmat kapom reggel beforratlan sebekkel ébredek,
Lehullt az eső hangom már a köddel száll az égig,
A napsugár a felhők között fájdalmam híre miatt fénylik.
Nem vágyom a jóra nem vágyok dicsőítő szóra
Soha nem kértem semmit az égtől még nem jött el az az óra
Csak egy csalódott srác vagyok ki a semmi közepéről érkezett,
Kinek fáj ha szíven döfik, mikor azt ordítják hogy ég veled.
Vérzik a szívem, mikor a fájó múltra gondolok,
Igazad volt te tudtad egyszer majd a gonosz felé fordulok.
Néha tested megremegett de én mindig megfogtam kezedet,
Két szemedbe nézve magamat láttam, ki a rosszról megfeledkezett.
Elmúltak a fájó rossz idők de a hegek megmaradtak,
Maradnak is, míg a föld alá nem raknak.


Refr.:

Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.
Tudom már elmúlt vége a szépnek,
Szépen lassan eltűnnek a képek,
Sebeim maradnak, nyitva a világnak,
Példát mutatva, gátat szabva a hibáknak


3.

Lassan elteltek az évek, és most bevillannak képek
Nem tudom, mit tehetnék még nem tudom mit érzek
Volt, hogy megbántottalak, de hidd el azóta is bánom
Nekem te voltál a lány akire örökké kell várnom
Hidd el nekem, sajnálom, tudom, nem tudsz többé szeretni
Most egy új utat kell keresni, és veled együtt feledni
Sajnos nem lehet ezt én is tudom, így bocsánatot kérek
És bánni fogok minden sort, ameddig csak élek
Mert fontos voltál nekem érzem, talán több mint barát
S így próbálom most megdönteni szíved erős falát
Csak, hogy megbocsásson, s végre én is megnyugodjak egyszer
Mert nem forrt be a seb, de talán enyhíthetem ezzel
Mert bár nem beszélünk róla de megtörtént mi tudjuk
Csak két ismerős vagyunk kiknek volt még közös múltjuk
De vajon lesz e jövőnk, erre tőled várok választ
De ne is mondj még semmit ha az kételyeket támaszt

Refr.:
Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.
Tudom már elmúlt vége a szépnek,
Szépen lassan eltűnnek a képek,
Sebeim maradnak, nyitva a világnak,
Példát mutatva, gátat szabva a hibáknak


4.

Emlékszem arra a kopottas padra, az árnyas fák alatt ültél
Mint egy angyal olyan ártatlannak és szárnyaszegettnek tűntél,
Emlékszem szavadra, és amikor megfogtad kezem,
Bizsergető érzés járta át testem, tudtam ez lesz a végzetem.
Ha egyet kívánhatnék az Te lennél tündöklő éjszakám
Fényes nappalom, édes angyalom a felhők fölül nézz ma rám
Vesd le rám tekinteted és borítsd rám a szárnyaid,
Miként egykor én takartalak be és teljesítettem vágyaid.
Úgy csillogott a szemed, mint a tó vize, ahol sétáltunk,
Most pedig úgy hullik az eső ahogy a könnyem hullt mikor szétváltunk.
Tudtam én is nagyon jól hogy semmi sem tart örökké
Pedig Te voltál az egyetlen, aki velem törődtél
Fázom, vacogok, a halál hideg arca simogat,
Nem a nyári virág eső, ami ránk dobálta a szirmokat,
Most virág borítja sírodat, előtte itt állok az esőben
Hallom a hangod, ahogy hívogat, a félelmeim legyőztem.
Az a szenvedés hogy élek, nélküled létezem de minek,
Irántad érzett szerelmem soha nem adnám oda senkinek.
De már kifolyt sok szép dolog az idő rongyos, foltos zsebein
És az elvarratlan szálak nem gyógyítják beforratlan sebeim.

Refr.:

Fáj még a szó, fájnak a percek, az évek,
A szívemet nyomja mikor a múltba nézek,
Könnyeim hullnak, a párnára borulva
Sírok egy végtelen könyvet lapozva.
Tudom már elmúlt vége a szépnek,
Szépen lassan eltűnnek a képek,
Sebeim maradnak, nyitva a világnak,
Példát mutatva, gátat szabva a hibáknak