" A nagy szerelem!"

Együtt jártak ők sok-sok éven át, egy fiú, meg egy lány. Hideg tél, meleg nyár, kint találta őket a kis utcán. Fogták egymás kezét, beszélgettek, sokat suttogtak egymásnak forró szavakat. Boldogok voltak, mint soha senki más, szerették egymást, a fiú, meg a lány. Egy napon így szólt a lány: Gyereket várok, egy kisbabát. A fiú nem szólt, csak elköszönt, többé nem jött vissza már. Elment némán és hidegen. Ez volt hát a "Nagy Szerelem!" És megszületett a kisfiú, boldog volt a lány. Hátha jő az apa tán. De nem jött, hiába várta. Teltek a napok, egyre teltek, de ő mégis reménykedett. Hiába várta, hátha jön a srác. Együtt élt a lány a kisfiával, benne lelte örömét, és eltelt ifjúságát. S nőtt a fiú napról- napra szebb lett. Kimondta az első szót a legszebbet : Anya! Egy napon sétálni mentek, a kisfiú ott totyogott az anyja mellett, sötét utcák, hol azelőtt jártak, fölvillantak az emlékek. Sok elmúlt napok, boldog évek. Fölsóhajtott a lány : Milyen kár hogy egyedül vagyok! A sarkon ifjú pár köszönt rá. Egy barna szemű, fekete srác vissza nézett, s a lány könnyein át, így szólt gyermekéhez : Ez volt az Apád!!!


 

Volt egy nagyon gyönyörű pár, egy barna fiú és egy barna lány. Boldogok voltak hosszú éveken át, bár csak ilyen lenne az egész világ! Igen, de örökké semmi sem tarthat, a fiú útja másfelé haladt, szerelmük most már csak egy emlék maradt. Egy álomszép álom foszlott szerte, a lány zsebkendője könnyeit nyelte, körülötte megváltozott minden, sajnos ő nem felejt könnyen. Aki most ránéz az utcán, azt kérdi magától: "Miért? Hisz nemrég még majdnem repült a boldogságtól, most pedig épp, hogy nem hal a szomorúságtól."

Már elteltek hosszú-hosszú hónapok, s a lány azóta is egy srác miatt zokog. Egy srác miatt, ki most másra mosolyog, s másnak küldözget óriási virágcsokrot. Szerették egymást hosszú éveken át, nem mondták, hogy elhervadt a virág. Fájdalom s könny ragyogott a szemében: "Hát nem jutottam eszedbe egyszer sem? Már mások ülnek kis piros padunkon, olyanok, akik szerelmesek és boldogok nagyon. Kár, hogy már engem nem tudsz szeretni, és sikerült ily hamar elfelejteni. Nekem ez nem megy ily könnyen, még most is emiatt folyik könnyem. Mire e levél hozzád elérkezik, a síró kislány már nem létezik. Nem láttál hulló csillagot? Én voltam az, ki eltávozott."

A temetőben egy harang fájdalmában kondul, a sok kisírt szem a kis sír felé fordul. A sírban egy lány nyugodt, ki már hónapok óta nem mosolygott. Erdő mélyén, egy kis híd alatt találtak rá, de sajnos késő volt már...

A srác éppen kihívóan mosolygott egy szőke lány szemébe, mikor a postás levelet adott kezébe. A levél hangulata boldogtalan volt, egy lány szerelméről és haláláról szólt. A fiú könnyes szemmel meredt a papírra, őrülten futott a temetőbe, sírva. Zokogva rogyott a kis sír előtt térdre, ráborult bocsánatot kérve. Rájött, nem kellett más szerelme, csak azt az egy lányt szerette. Sírva átkozta magát, miért nem jött előbb erre rá. Szél fújt át az éji temetőn, és a fiú bánatosan fejét a kis sírról felemelte. Fájdalmas hangon valaki megszólalt: "SZERETLEK!"



Volt egy lány ki szeretett egy fiú,ebből a szerelemből nem volt kiút.

A lány egy ideig nagyon szerette,majd kis időre, elfelejtette.

A lánynak volt új szerelme,de, a fiút nem feledte,

Elmúlt a szerelem,s a lányban megerősödött a régi érzelem,

Találkoztak hétvégente,a fiú nem tudta hogy ő a lány szerelme.

Hogy a fiúnak tetszett a lány az már csak talány.

Többen mondták, hogy a fiú szereti,de, nem nagyon keresi.

Egyszer egy őszi napon,a fiú szerelmes lett nagyon.

Látta a lány a fiút mással ölelkezni,forrón szenvedélyesen csókolózni.

A lány nem bírta szenvedett,gondolta másik fiút kereshet.

Hetek teltek el a lány feladta,és leugrott a hideg habokba.

A fiú halotta a halál hírét,futva rohant a temetőbe és sírt.

Rájött mást nem szeret,és hogy nála jobbat soha nem kereshet.



Együtt jártak már több mint egy éve,boldogan sétáltak mindig kéz a kézbe.
Örültek egymásnak csak egymásért voltak,amiért a szüleik eleinte szóltak,de aztán beletörődtek,hisz nem tudták egymástól eltiltani őket.
Hosszú országúton el s visszacikáztak,ott csak ketten voltak egymásra vigyáztak,
Egyetlen kérése volt csak a fiúnak,nélkül soha ne induljon útnak.
Két motoros útja soha el nem vált,bánatuk, ha volt is az úton tovaszállt,a látóhatár szélén ha két motoros megjelent,ezt leírni nem lehet ezt érezni kellett.
Fekete bőrkesztyű fekete szkafanderfekete bőrnadrág s nem egyszerű farmer,fekete csizmában, nyakukban kendővelszálltak versenybe a száguldó felhőkkel...
Ők is mint más szerelmeseksokat veszekedtek,de csak addig tartott,aztán kibékültek.
Ám egy napon minden másképp történt,nem tartották be a jól bevált törvényt,távozás előtt a búcsú elmaradt,s mindez egy álom egy félreértés miatt.
Hosszú napokig nem is látták egymás,a szülők már azt hitték mindkettőnek van más,de őket kínozta egy titkos sejtelem,az egymás iránt érzett még mindig forró szerelem.
Hihetetlen lassúsággal teltek el a hetek,és még nem békéltek meg a megsebzett szívek,mindkettő bánkódott mindkettő szenvedett,kínosan teltek a napok éjjelek.
Egyre csak azon törték a fejüket,a békülés útja vajon melyik lehet.
Egy csillagtalan borús, éjszakán elhatározásra jutott a lány,tudta, hogy egyedül mit sem ér az élet,s hogy barátjától bármikor bocsánatot kérhet.
Megszilárdult fejében a hirtelen gondolat,nem is töprengett oly sokat.
Hirtelen gyorsasággal fel is öltözködött,szájára szokás szerint fekete kendőt kötött.
Barna hosszú haját most is fölcsavarta,hogy lány volt a ruhába ki gondolta volna.
Eszébe sem jutott, hogy megvárja a reggelt,felrakta fejére a fekete szkafandert,lenn az udvaron felült a motorra,s csak akkor jutott eszébe amikor berúgta,
volt egy kérése régen a fiúnak,
?nélküle soha ne induljon útnak?.
Keze ekkor rátalált egy féltve őrzött képreelővette megcsókolta s fölnézett az égre.
Érezte, ha most el nem indul szíve nyomában, meghasad,hogy mi járt ekkor a fejében örökre titok marad.
Szemeiben ekkor már könnyek égtek még egyszer,jól megnézte a képet, s visszatette a bőrkabát mögé.
Gázt adott ugratott s mire az utcájukból kiért,már csak a motorjának s az álmainak élt.
Egész úton arra gondolt mi lesz, ha majd odaér,több volt neki szerelme, mint koldusnak a friss kenyér.
Gondolatai már messze jártak,csak nézte az utat, és nem vette észre,hogy mindjárt odaér a felbontott részre.
Az utolsó pillanatban egy nagyot fékezett,de a sebességtől oly gyorsan megválni nem lehet.
Utolsó percében is az járt a fejébe,hogy nem nézhet többé a fiú szemébe,meg sem ölelheti kezét nem foghatja,ezután már többé meg sem csókolhatja.
Fájdalmait leküzdve csendesen suttogott,a halál küszöbén a fiútól búcsúzott:
"Ne haragudj rám, hogy elmegyek,
de ígérem ezután is mindig veled, leszek,
légy boldog akkor én is az leszek,
ne feledd el azt, hogy csak téged szeretlek"
Egyetlen vércsík volt,ami a szkafander alól a szájából kibuggyant,s az arcán végigfutott.
Ott feküdt az úton fekete ruhában,a motor közelében a holdfény árnyékában.
Pontosan egy éve ennek az éjszakának,a fiú eleget tesz becsület szavának,megfogadta ugyanis még ott zokogva,hogy életében már csak egyszer ül motorra.
A megbeszélt időben megjött a négy haver,a fején ekkor már fenn volt a szkafander.
Lenn az udvaron felült a motorra,gyászos tervét gyorsan újból átgondolta.
Gázt adott ugratott s mire az országútra kiért,már csak a motorjának és az álmainak élt.
A temető ott volt az országút végén,a sír amit keresett a temető mélyén,a sírhoz érve leroskadt eléje,húsz szál piros rózsát tett a fejfa tövébe.
A szalagot eligazította,melyre nagy piros betűkkel az volt írva:
"NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED".
A régi emlékek újra felkavarták,a szívét nyugodni egy percig sem hagyták.
Visszament a motorhoz a jó öreg baráthoz,de mintha szívét kötötte volna a fejfához.
Majd kis habozás után felült a motorra,a barátai követték ott részvéttel sorba.
A hegyi szerpentin volt a tiszteletkör vége,az állandó útvonal régi szép emléke.
A fiú arra gondolt mennyit motoroztak,hosszú hónapokig mily boldogok voltak.
De ő itt hagyta nincs többé,s már nem érdekli semmi,csak egyetlen gondolat "utána menni".
Könnyes szemekkel a kormányt markolta,s cseppet sem figyelt a kijelölt útra.
Egy hatalmas kanyart egyenesen véve,nagyot ugratott a tátongó mélységbe.
Ekkor már este volt a csillagok ragyogtak,lenn a mélységben a vén fák suttogtak.
Ott feküdt a fiú fekete ruhában,a motor közelében a vén fák árnyékában.


Egy történet a szerelemről:


 Egy lány megkérdezte a barátját, hogy csinos-e ,
a fiú azt mondta nem.
- a lány megkérdezte tőle, szeretne -e vele lenni örökké,
a fiú válasza az volt,hogy nem.
- megkérdezte hogy ha ő elmenne, akkor sírna-e
- a fiú, azt válaszolta nem.
A lány eleget hallott, ezért elment,
könnyek csorogtak le az arcán,
- de hirtelen a fiú elkapta a lányt és azt mondta:
"Te nem vagy csinos, te gyönyörű vagy.
Nem szeretnék veled lenni örökké, veled AKAROK lenni örökké.
És ha elmennél, akkor nem sírnék hanem... meghalnék..."

Oldal: Igazi történetek 2
Rengetek szerelmes versikék,mozgóképek,és még sok érdekességek. - © 2008 - 2024 - romantikusversek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat